Élvonalbeli gárdák bűvöletében zajlik az ŠTK hétvégéje

Az ŠTK Somorja szurkolóinak figyelme Trencsénre és Besztercebányára szegeződik pénteken.

Február 3-án, pénteken az AS Trencsén otthonában zárja a következő, sorrendben már a negyedik felkészülési hetet az ŠTK Somorja A-csapata. Rögtön a hét elején, hétfőn pihenőt kaptak játékosaink azt követően, hogy a hétvége folyamán felkészülési mérkőzésen legyőztük a Bőst. Kedden és szerdán kétfázisos edzésekkel folytatódott a menetrend, emellett szerdán Juraj Ančic vezetőedző irányításával regenerációs edzésegységet abszolváltak a srácok. A csütörtöki reggeli gyakorlás már a pénteki mérkőzés jegyében telt, amelyen 14:00 órakor az élvonalbeli AS Trencsén otthonában lépünk pályára.

Pont a Trencsén egy olyan klub, amelynek szoros kötődése van több játékosunk pályafutásához. Az ŠTK Somorja szurkolói ismerik Aldo Baéz Csák Máté vára alatti játékosmúltját, de futballistaként a jelenlegi sportigazgatónk, Horváth Csaba is szerepelt a vágmenti gárdában. A legfrissebb tapasztalattal az Ančic – Laco edzői párosunk rendelkezik, akik az A-csapatnál, illetve az AS ifjúsági korosztályos együtteseinél dolgoztak.
A pénteki felkészülési találkozón kívül, amelyet az AS TV élőben is közvetít, nagy érdeklődéssel várjuk a szombati futballprogramot is. 13:00 órától ugyanis az MFK Dukla Besztercebánya és a pozsonyi ŠK Slovan csap össze egy olyan meccsen, amelyen eldől, melyikük lesz az ŠTK ellenfele a Slovnaft Cup negyeddöntőjében. A két élvonalbeli csapat még őszről pótolja a találkozót, amely az égszínkékek sűrű nemzetközi menetrendje miatt került halasztásra, és amely után kiderül, melyik gárda lesz a szlovák kupasorozat negyeddöntős nyolcasának utolsó résztvevője.
Pénteken és szombaton kövesse figyelemmel a kommunikációs csatornáinkat, ahol minden fontos információt megtalál.
Hajrá, Somorja!
Autor: Klub
Sdielať článok

Az STK Somorja játékosai az ifjúsági válogatottakban

A szlovák válogatott ifjúsági utánpótlás-csapataiba az STK Somorja több futballistája is meghívót kapott.

A mužstvo

Z nášho fanshopu