Vasárnap 10:30 órai kezdettel az első tavaszi győzelmünk megszerzéséért lépünk pályára. Annak ellenére, hogy az eddigi három összecsapáson minőségi teljesítményt nyújtottunk, a tavaszi mérlegünkből még hiányzik a siker. Az FK Pohronie ellen megpróbáljuk otthon tartani a három pontot – egy olyan csapattal találkozunk, amellyel a szezon első egymás elleni összecsapásán kiegyenlített mérkőzést követően 2:2-es döntetlent értünk el.
Legközelebbi ellenfelünk háza táján azonban az 5. forduló óta komoly változásokra került sor. Lérant Péter vezetőedzőt a visszatérő Urgela váltotta. A játékoskeretből 15 futballista is távozott, többen közülük a kezdőcsapat tagjai voltak. Ellenben néhány olyan tapasztalt labdarúgó érkezett, mint például Erik Grendel, Peter Mazán vagy az ŠTK egykori futballistája, Marek Pittner. A tavaly még az élvonalban szereplő ellenfél a gyengébb szezonkezdet ellenére is csak egy ponttal van lemaradva együttesünktől, így a vasárnapi összecsapás fontosságához nem is férhet kétség.
Juraj Ančic vezetőedző védencei a legutóbbi két meccsen odahaza döntetleneztek a Vágbeszterce (Považská Bystrica) ellen, az éllovas Sároseperjes (Prešov) otthonában pedig csak a legvégén tudtunk szépíteni, ám egy állítólagos leshelyzet miatt meg nem adott gól után ez csak a 2:1-es vereségre volt elég. Annak ellenére, hogy tavasszal mindössze egyetlen pontot szereztünk, a II. liga tabellájának a hetedik helyén állunk. Viszont a játékosok is érzik, hogy odahaza illene már pontot, ideális esetben hármat szerezni. A másodosztályban legutóbb még szeptember 2-én sikerült győznünk hazai pályán az FK Homonna (Humenné) ellen. Ennek köszönhetően is állunk előkelőbb helyen az idegenbeli mérkőzések tabelláján (6. hely), mint a hazaiakat összegzőn (10. hely). „Tisztában vagyunk avval, hogy hazai környezetben tényleg nagyon hosszú ideje nem nyertünk, így ezt a rossz sorozatot már a legközelebbi meccsen szeretnénk megtörni a Pohronie ellen a Pomléban. A bajnokság mérkőzései az ellenfél kilététől függetlenül tényleg nagyon kiegyenlítettek, ám a hazai pályának bizonyos előnyt kellene biztosítania. Ezért minden hazai pontvesztés kétszeresen fáj. Az említett rossz sorozat ellenére is csak a beállítottságunkról és a hozzáállásunkról szól majd a sikerhez vezető út, amelyeket a pályára is át kell vinnünk és jó teljesítménnyé alakítanunk, ami szerintem megy is nekünk, de ezt ugyanúgy pontokban is ki kellene fejezni. Szeretnénk végre győzelemmel örömet okozni a szurkolóinknak” mondta a Pomléban való hosszú nyeretlenségi szériánk margójára csapatunk egyik legtapasztaltabb tagja, Draško Marić-Bjekić.
Törjük meg a rossz hazai sorozatot és tartsuk otthon a három pontot!
Hajrá, Somorja!