Gólfesztivál a Pohronie ellen

Működött a helyzetkihasználási hatékonyságunk a minőségi ellenféllel szemben, aminek köszönhetően 4:0-s győzelemnek örülhettünk.

Már az összecsapás előtt érezni lehetett, hogy csapatunk eltökélten próbálja megtörni a hazai nyeretlenségi sorozatunkat. Már az első másodpercekben veszélyeztettünk egy magas letámadást követően, ám néhány percre mégis a vendégek vették kezükbe az irányítást. A balszélükön vezetett támadásaikból azonban nem született gól, így mi következtünk. Kezdésképpen Brahim Moumou húzott be szépen a bal sarokból majd lőtt, de a vendégek kapusát a labda váratlan pattanása sem lepte meg. A 20. percben azonban már megszereztük a vezetést, amikor is Kachút és Szolgai játszott össze, utóbbi Csókát ugratta ki, aki Riquelméhez gurított vissza, a brazil középpályás pedig a jobb kapufa mellé helyezett szép lövéssel megszerezte első találatát az ŠTK színeiben. Négy perccel később megdupláztuk az előnyünket: Szolgai lövését követően Szabó igyekezett a hálóba juttatni a kipattanót, ám csak a harmadik nekifutásra született meg a gól, a szabadon hagyott Záhradník jóvoltából. A meglepett vendégek egy kis időre kiestek a ritmusból, így az első játékrész fennmaradó részében is mi kerültünk gyakrabban helyzetbe, viszont Záhradník, Szabó vagy Moumou próbálkozása sem eredményezett további gólt. És mivel közvetlenül a félidei szünet előtt a legnagyobb lehetőségüket sem tudták gólra váltani a vendégek támadói, kétgólos vezetés birtokában vonulhattunk a szünetre. A második játékrészt sokkal nagyobb akarattal kezdte a Pohronie, Barbora lehetőségét azonban Trnovský hárította. A második félidő második helyzetét is a vendégcsapat hagyta ki, amikor is Barbora beadása Grendelt találta meg, akinek a lövését az utolsó pillanatban blokkolta Bahi, szinte bizonyosan góltól mentve meg együttesünket. Ezt követően ismét eljött a mi időnk, az ellenfél támadóbb felfogása a gyors ellentámadásainknak nyitott teret. Ez egyik ilyen során Csóka Bálint vezethette rá a labdát Slan

íkra, de játékosunk nem átemelős megoldást választott, inkább cselezett, de a visszagurított labdáját lefülelte a vendégvédelem. A 84. percben Baéz és Owusu játszott össze, majd Baéz parádés beadására Bögi érkezett, aki egy fejesgóllal koronázta meg a nemrég beállt hármas akcióját. Röviddel ezután Szabó lőhetett, de picivel eltévesztette a jobb kapufát. Az ŠTK szezonbeli legeredményesebb labdarúgója azonban közvetlenül a lefújás előtt javított: kicselezte a vendégek védelmét és egy jól helyezett lövéssel beállította a 4:0-s végeredményt.
A mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Juraj Ančic: „Ez egy jó impulzus a két nyeretlen mérkőzést követően. Nem kaptunk gólt, ellenben lőttünk négyet, nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült győznünk, még ha ki is kell mondani, hogy az eredmény nem tükrözi a mérkőzés képét. Szerettük volna megtartani a labdát, aktívabban futballozni, de az ellenfél ebből a szempontból nagyon jól teljesített. A mérkőzés előtt azt mondtuk, az a csapat győz, amelyik jobban tartja meg a labdát az ellenfél térfelén. A Pohronie megmutatta, hogy minőségi gárda, mi azonban hatékonyabbak voltunk, aminek örülök és a következő összecsapásokon szeretnénk a labdabirtoklási arányunkon is javítani.”
Riquelme: „Ma nagyon jól játszottunk csapatszinten, az én örömöm még nagyobb, hiszen sikerült betalálnom. Összességében jól ment az együttesnek a helyzetkihasználás. Úgy vélem, nagyon gyorsan sikerült alkalmazkodnom az európai labdarúgáshoz, viszont folytatnom kell a kemény munkát, hogy pontokhoz segítsem a csapatot és jól teljesítményt nyújtsak.”
Zoran Záhradník: „Egy nehéz talajon vívott nehéz meccsen vagyunk túl. Örülünk, hogy sikerrel vettük az akadályt, személy szerint boldog vagyok, hogy a vezetőedző a kezdőcsapatba jelölt, én pedig góllal háláltam meg a bizalmát. Támadóként nagyon jól érzem magam az együttesben, remélhetőleg a folytatásban is ilyen sikeresek leszünk.”
ŠTK Somorja – FK Pohronie 4:0 (2:0)
Gólszerzők: 20. Riquelme, 24. Záhradník, 84. Bögi, 90. Szabó
Sárga lapok: Pančík – Laktionov
Játékvezetők: Choreň – Lauer, Hrenák
ŠTK Somorja: Trnovský - Kachút, Marić-Bjekić, Bahi, Pančík - Riquelme, Szolgai, Szabó - Csóka (70. Owusu), Záhradník (64. Baéz), Moumou (74. Bögi)
Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev vezetőedző: Szeretnénk megküzdeni a tabella élmezőnyéért

Vasárnap a MONACObet Liga 8. fordulójában az MFK Zólyom (Zvolen) csapatát fogadjuk. A mérkőzést ráadásul az STK Somorja megalakulása 110. évfordulójának a megünneplése is színesíti.

A mužstvo

Z nášho fanshopu

bonus