A jelenlegi szezon végéig már csak négy hazai találkozó vár ránk és rögtön az elsőn meg akarjuk szakítani a három meccset számláló vereségsorozatunkat. Ezek Komáromban, odahaza a Kassa ellen, majd legutóbb Homonnán születtek. Az ország keleti felében lejátszott összecsapást aktívan kezdtük, ám a hazaiak már az első félidőben két góllal húzták át a pontszerzési terveinket. A második játékrészben kinyitottunk, amit a Homonna egy gyors ellentámadás után szerzett találattal büntetett meg. A hosszabbítás perceiben Riquelme kétszer is betalált, másra azonban már nem maradt idő. Pont a Homonna elleni mérkőzés emlékeztetett sokban a vasárnapi ellenféllel szembeni első meccsre. Ősszel az újonc otthonában tíz perc alatt kétszer is kapituláltunk, és a nehéz talajú pályán a hazaiak zárt védekezésével szemben csak nehezen tudtunk helyzeteket kialakítani. Ezért is lesz fontos vasárnap, melyik gárda kezdi jobban az összecsapást.
„Egy kellemetlen ellenfél vár ránk, amely ebben a szezonban már többször bizonyította, hogy a tabellán magasabban elhelyezkedő csapatok ellen is képes pontot, pontokat szerezni. Lendületesen futballoznak, erősek a pontrúgásaik és összességében egy küzdeni tudó együttesről van szó, amely egésze biztosan semmit sem ad majd nekünk ingyen. Lelkesedést kell mutatnunk, ugyanolyan lendülettel futballoznunk, mint az ellenfél és a minőségünkkel legyőzni őket, amellyel minden kétséget kizáróan rendelkezünk. A szezon utolsó szakaszába lépünk, ahol mindegyik győzelemnek nagy értéke lesz, ezért otthon akarjuk tartani a három pontot.”
Az Alsókubin jó eredményekkel indította a tavaszt: hat mérkőzésen két győzelmet arattak és két döntetlent értek el, aminek köszönhetően elmozdultak a kiesőzónából. Az új vezetőedző, Ján Haspra gárdája, amely az élvonalbeli MFK Dukla Besztercebánya farmcsapataként működik, így nem adja fel a bennmaradásért vívott küzdelmet. Bár idegenben eddig csak hét pontot gyűjtöttek, odahaza ugyanannyi pontot szereztek, mint mi. Holnap csapatunk elsőrendű feladata az lesz, hogy győzelemmel örvendeztesse meg a szurkolókat.
Hajrá, Somorja!