A sorozatban elszenvedett három vereség annak ellenére is aggasztotta az ŠTK öltözőjét a vasárnapi összecsapást megelőzően, hogy a három kudarcból kettő a harmadik illetve a második helyezett ellen született. A pontszerzési kényszer a kezdő sípszótól érezhető volt játékosainkon, ám Juraj Ančic védencei gyorsan felvették a meccs iramát és rögtön az elejétől komoly gólhelyzeteket dolgoztak ki. Az egyik szélen az agilis Owusu, míg a másikon Csóka rengeteg támadást vezettek, amelyek kezdetben nem voltak veszélyesek, ám jött a 28. perc, amikor is Owusu a balszélen megkeverte a vendégek védelmét és egy meglepő emeléssel vezetést szerzett. Továbbra is veszélyesen futballoztunk, ám a támadásaink a végső fázisban elhaltak.
A második játékrészt aktívan kezdtük és már öt perc elteltével két ígéretes lehetőséget is kidolgoztunk. A második után Lukáš Szabó állt a szabadrúgás mögé, aki egy bombagóllal növelte az előnyünket. Ezt követően a kiesés elkerüléséért küzdő vendégek még több erőt összpontosítottak az offenzív fázisukra, ami a gyors ellentámadások lehetőségét nyitotta meg számunkra. Csóka egy kontra után a kapusba lőtt, Owusu maga mehetett kapura, de nem találta el azt. Szabó és a csereként beállt Baéz is igyekezett betalálni, ám a harmadik gól csak a további cserék összjátéka után jött – Moumou meghúzta a támadást a balszélen, majd Ferleťákhoz passzolt, aki a kapus mozgásával ellentétes irányba helyezve végleg eldöntötte a három pont sorsát. A hosszabbításban a vendégcsapat is betalált, ám többre már nem maradt idő, így győzelemnek örülhetünk.
Juraj Ančic: „Fejben egy nagyon nehéz meccs volt, sorozatban három vereség után mentálisan egy hazai győzelemre volt szükségünk. Úgy gondolom, szinte az egész mérkőzésen jobban játszottunk, több helyzetünk volt, bár az utolsó fázisban javulás és hatékonyabb helyzetkihasználás kell, de a szemszögemből nézve megérdemelten tartottuk otthon a három pontot. A második félidő elején szerzett második gólunk volt a kulcspillanat, amely után megnyugodtunk, mert addig szerintem túl sok volt részünkről a labdavesztés a középpályán. Ahogy azt említettem, mentálisan egy nehéz összecsapás áll mögöttünk – örülünk, hogy sikerrel vettük az akadályt.”
ŠTK Somorja – MFK Alsókubin 3:1 (1:0)
Gólszerzők: 28. Owusu, 52. Szabó, 89. Ferleťák – 90. Bača
Sárga lapok: Owusu, Nagy – Ončák
Játékvezetők: Sučka – Weiss, Dobrík
ŠTK Somorja: Trnovský – Pančík, Marić-Bjekić, Bahi, Yarosh – Nagy, Mojžiš (80. Ferleťák), Szabó – Csóka (80. Moumou), Záhradník (60. Baéz), Owusu