Megfiatalított kezdőcsapattal 2:1-es vereséget szenvedtünk a másodosztályú Haladástól.
A felkészülés nyitóhetét Szombathelyen zártuk egy barátságos találkozóval. Juraj Ančic a felkészülés kezdetén csaknem harminc játékossal számolhatott. Ide tartoztak azok, akik új szerződéssel rendelkeznek az új idényre, akiknek június 30-án véget ér a vendégjátékuk, de az ŠTK Somorja és a DAC kiöregedő ifistái is. A felkészülés első szakaszának végén tehát az ŠTK Somorja A-csapatának szempontjából több új név is lehetőséget kapott. A Haladás ellen tizenegy ilyen futballista is pályára lépett. A hazaiak Jancsó két találatával sikerrel vették az összecsapást, Tarcsi gólja csak a szépítésre volt elég. A felkészülés elején ez a mérkőzés azonban egy jó erőfelmérő volt fiataljaink számára arra nézve, amit az első edzésnap óta gyakorolnak. Juraj Ančic csapatának az egyik újonca David Kudláč volt. Az U19-es másodosztály győztesének nem volt túl sok ideje pihenni, a bajnokság befejezése után egy héttel már teljes erőbedobással dolgozott az A-csapattal. „Egyhetes pihenőm volt, amelyet a barátaimmal és főleg a családommal szerettem volna tölteni. Teljesen elég volt az egy hét, kipihentem magam és újult erővel vágok neki a szezonnak” nyilatkozta a Haladás elleni találkozót követően a Szenice 19 éves neveltje, aki a kezdőcsapatban kapott helyet. „Nagyon jól éreztem magam a mérkőzés közben, még ha a felkészülés első hete viszonylag kemény is volt. Egy kicsit más szint ez, mint amit eddig megszoktam. Az ellenfél nagyon technikás volt és erőnlétileg is jól felkészült, de nem volt olyan dolog, amelyben ne tudtam volna felvenni velük a versenyt” értékelte az összecsapást a fiatal szélső. A meccsen a sikeres ifjúsági gárda további tagjai is lehetőséget kaptak: Füle Ádám a kezdő tizenegyben, a második félidőben pedig Richard Benko, Daniel Suvák és Jakub Plávnik is pályára került. A következő találkozón egy újabb magyarországi együttes, az ETO Győr lesz az ellenfél, amelyet július 7-én fogadunk odahaza.