A húszéves szélső a tavalyi szezonban villámgyorsan lépett be a felnőtt labdarúgás világába a somorjai színekben.
Sűrű év áll Csóka Bálint mögött. Egy évvel ezelőtt ilyenkor az ificsapatból kiöregedő játékos csatlakozott az ŠTK Somorja edzésfolyamatához, hogy próbajáték kertén belül megküzdjön az első professzionális szerződéséért. A felkészülés során az önbizalmával és góljaival is kitűnt, így nemcsak profi szerződést harcolt ki magának, de viszonylag gyorsan bekerült a kezdőcsapatba is. Az öt őszi találatával holtversenyben az együttes legeredményesebb futballistája volt. Tavasszal Bálint a szlovák húsz éven alatti válogatott meghívójáért hajtott. Ebben a tekintetben végül sikerrel is járt, így nemcsak az edzőtáborba, de az argentin U20-sd világbajnokságra is kivitte őt a szövetségi kapitány. Bálint a somorjai színekben mutatott teljesítményével felkeltette partnerklubunk, a DAC figyelmét, ahol több alkalommal is részt vehetett az edzésfolyamatban. Végül az ambiciózus és gazdag hagyományokkal rendelkező ETO Győr igazolta le őt, amely a magyar élvonalba való feljutást tűzte ki célul. „Bálint pályafutásában sok minden történt az elmúlt szezon során, mi pedig nagyon boldogok vagyunk, hogy klubként segítettük őt abban, hogy átélje ezeket a mérföldköveket. A világbajnokságról való visszatérését követően a fejlődése tekintetében arról beszélgettünk hosszasan, mi lesz számára legjobb és a választásunk a Győrbe való igazolásra esett. Személy szerint bízom benne, hogy Győr nem a végállomás lesz Bálint számára és a szívósságának köszönhetően még messzebb juthat” kommentálta a transzfert Horváth Csaba sportigazgató. Köszönjük az elvégzett munkát és sok sikert, Bolo!