86 nap után ismét a Puhó (Púchov) ellen

Az első hazai mérkőzésen a hagyományos második ligás ellenfelünket, az MŠK Puhót fogadjuk.

Az elmúlt idényben a leggyakoribb ellenfelünk volt. A 2022/23-as szezonban három alkalommal mérkőztünk az MŠK Puhó együttesével, amelyeket követően mindháromszor mi örülhettünk: a két szoros sikerünk után a Slovnaft Cup-ban büntetőpárbajban búcsúztattuk a piros-feketéket. Érdekesség, hogy a tavalyi szezonban ugyanezen gárda ellen zártuk szereplésünket a hazai pályán. A jelenlegit a Puhó ellen kezdjük meg és ismét kiegyenlített összecsapás várható.

A puhóiak edzőt váltottak a legutóbbi idényt követően. A távozó Vladimír Cifranič utódja a „trencséni iskola” egy újabb tagja, Marián Zimen lett. Nem csak ez jelent garanciát arra, hogy holnapi ellenfelünk az új idényben is hasonló játékstílusban futballozik majd, mint a múlt szezonban, amely során a tizedik helyen végeztek, mindössze két ponttal lemaradva csapatunk mögött. A játékoskeretben nem mentek végbe számottevő változások, az idénynyitón az újonnan érkezők közül csak Vavrúš kapus (Máriatölgyesről érkezett) és a Récsétől igazolt középső védő, Klabník kapott szerepet. A tapasztalt Mráz, Kopičár, Holiš vagy a fiatal góllövő, Letenay nevével fémjelzett mag együtt maradt. A puhóiak a szezon nyitómeccsén a legutóbbi idény meglepetéscsapatát, a miavai Spartakot győzték le 2:1 arányban.
„Kellemetlen ellenféllel találkozunk, de ebben a bajnokságban mindegyik gárda ilyen. Kielemeztük a játékukat, de ismét az lesz a lényeg, hogy mi akarjuk ráerőltetni az ellenfélre a játékstílusunkat, ezért arra összpontosítottunk, mi ment a legutóbbi meccsen jól és kevésbé jól, és hogy miből akarunk tanulni a soron következő összecsapást illetően. A találkozó előtt két futballistánk egészségügyi állapota kérdőjeles, akik a legutóbbi fordulóban egyaránt a kezdőcsapatban kaptak helyet, de úgy gondolom, elég széles a keretünk ahhoz, hogy szükség esetén helyettesítsük őket. Teljes összpontosítással kell nekivágnunk a találkozónak, azt illetően, mit is akarunk játszani. Ha ezt sikerül, az eredmény sem marad el” mondta a Puhó elleni összecsapás előtt Juraj Ančic.
Együttesünk múlt héten a kellemetlen stílusú Vágbeszterce otthonában lépett pályára. Az első félidei teljesítménnyel nem volt elégedett Ančic vezetőedző, a másodikban azonban átvettük a játék irányítását és a mérkőzés végén a három pontot is megszerezhettük volna. A 2:2-es végeredmény után otthon szeretnénk megszerezni az idény első győzelmét.
Hajrá, Somorja!
Autor: Klub
Sdielať článok

Az STK Somorja játékosai az ifjúsági válogatottakban

A szlovák válogatott ifjúsági utánpótlás-csapataiba az STK Somorja több futballistája is meghívót kapott.

A mužstvo

Z nášho fanshopu