A szezon első kétmeccses győzelmi sorozatáért a Miava ellen

A 14. fordulóban a másodosztályú tabella ötödik helyezettjét, a Spartak Miavát fogadjuk.

A kupáról visszahangolódni a bajnokságra, végre győzni otthon, az idényben első alkalommal sorozatban kétszer. A II. liga 14. fordulójának vasárnapi összecsapásának több tétje is lesz. A Komárom elleni legutóbbi hazai találkozó óta négy hét telt el. Ez annak köszönhető, hogy az FK Pohronie elleni meccsünk halasztásra került, amelyet csak az ősz végén pótolunk, mivel az ellenfél kihasználta a jogát, hogy megváltoztassa a találkozó időpontját a válogatott szünet alatt. Azt követően két viszonylag sikeres találkozót abszolváltunk. Az egyiknél a jó játékhoz nem párosult eredményesség, hiszen Zsolnán nem használtuk ki az első félidőben mutatott totális dominanciánkat és végül 1:0-s vereséget szenvedtünk. A másodikon, a Slovan otthonában rögtön a meccs elején kihasználtuk a lehetőségeinket, azt követően pedig már csak lényegében tartottuk az eredményt.

Szerdán élvonalbeli kupaakadályba ütköztünk, amelyen nem bírtunk a Kassával. Az ellenfél figyelmesen védekezett, részünkről hiányzott a több kreativitás és bár Horváth kapus több alkalommal is megtartotta a csapatot, a meccs hőse, Medved két góljának köszönhetően 0:2-es vereséget szenvedtünk és búcsúztunk a Slovnaft Cup idei kiírásától.
„Talán túlzott tisztelet volt látható a játékosokon. Tudtuk, milyen helyzetben van a Kassa és szerettünk volna kihozni ebből valamit, de bizonyos pillanatokban hiányzott a jó értelemben vett vakmerőség és talán a minőség is. Az ellenfél szervezetten védekezett, picit több időnkbe telt, míg képesek voltunk átforgatni a labdát, hogy megtalálhassuk az üres területeket, amelyeket a meccs előtt megmutattunk a játékosoknak annak érdekében, hogy talán ezzel gondot okozunk a Kassának, de a találkozón ezt nem sikerült megvalósítanunk” értékelt a meccset követően Erik Laco másodedző.
Az összecsapáson neki kellett helyettesítenie Juraj Ančicot, aki a Zsolna ellen összeszedett kétmeccses eltiltását töltötte. Vezetőedzőnk a Miava ellen is hiányozni fog.
A tavalyi szezon újonca a nyáron eljátszott a gondolattal, hogy nem jelentkezik be a bajnokságba, végül azonban rakétarajtot vett és három hete még a tabella harmadik helyén állt. Hudec vezetőedző védenceit a két legjobb góllövő, a csapatkapitány Štefan Pekár és Stano Olejník távozása sem rendítette meg. Utóbbi a Nagyszombatból való vendégjátéka után pont a Somorja szerződtette.
„Ez a két távozás lényegében semmin sem változtatott, hiszen a csapat gerince együtt maradt, ezt pedig a teljesítményükkel és az eredményeikkel is alátámasztják” gondolja a Somorja támadója. Az ő góljait az ifjú Švec találatai helyettesítik, aki a tavalyi szezonban Máriatölgyesen (Dubnica) szerepelt, Pekár kreativitását pedig a spanyol középpályás próbálja feledtetni, így a Miava lényegében ugyanolyan stílusban és teljesítménnyel futballozik, mint a legutóbbi idényben. Akkor pont Olejník szerzett két meccsen három gólt is ellenünk. „Jó lenne kiegyenlíteni a mérleget, de annak is örülni fogok, ha csak szépítenem sikerülne rajta, de megnyerjük a mérkőzést” mondja mosolyogva.
Nem lesz könnyű dolgunk az ellen a Miava ellen, amelyet az idegenbeli találkozókra is nagyszámú fanklub kísér el. „Személy szerint azt gondolom, hogy párharcokkal tarkított összecsapás lesz azzal, hogy a Miava stabil védekezésből fog kiindulni és a labdaszerzéseket követően gyors ellentámadásokat fog akarni vezetni. Nekünk oda kell figyelnünk a felesleges labdavesztésekre és ki kell használnunk az adódó lehetőségeket. Bízom benne, hogy otthon tartjuk a három pontot” zárta a beszélgetést a 21 éven alatti válogatott tagja, Stanislav Olejník.
Hajrá, Somorja!
Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev vezetőedző: Szeretnénk megküzdeni a tabella élmezőnyéért

Vasárnap a MONACObet Liga 8. fordulójában az MFK Zólyom (Zvolen) csapatát fogadjuk. A mérkőzést ráadásul az STK Somorja megalakulása 110. évfordulójának a megünneplése is színesíti.

A mužstvo

Z nášho fanshopu

bonus