Új vezetőedző érkezik Somorjára!

Az észt szakvezető, Vladimir Vassiljev veszi át az STK Somorja irányítását.

A harmincöt éves észt tréner, Vladimir Vassiljev egész eddigi edzői pályafutását a hazájában töltötte. A Levadia Tallinn csapatával észt bajnoki címet és észt kupagyőzelmet szerzett, ráadásul a szuperkupát is elhódította. 2020-ban az észt válogatott asszisztenseként is tevékenykedett. Somorjára a Nomme United együttesétől érkezik azt követően, hogy a klubbal rekordelőnnyel nyerte meg a másodosztály küzdelmeit és bejutottak a nemzeti kupadöntőbe. Vele együtt honfitársa, Nikita Brolin is érkezik hozzánk, aki másodedzőként segíti majd Vassiljev munkáját. „Az új edzői stáb kinevezése annak az eredménye, hogy hosszú ideje figyelemmel követtük az észt kluboknál végzett munkásságát. Új vezetőedzőnk a fiatal tréneriskola neveltje, amelyre az attraktív támadófutball, a fiatal játékosok fejlesztése a jellemző. Egyúttal győztes típusról van szó, amit az eredményei is bizonyítanak. A megbeszélések néhány hétig zajlottak és bízunk benne, hogy ez a választás elősegíti a projektünk további fejlődését” kommentálta az edzőpáros leigazolását klubunk elnöke, Horváth Csaba.

„A klubnál eltöltött első napok után nagyon pozitívak az érzéseim. Már a klub és a DAC-cal folytatott projekt képviselőivel folytatott első beszélgetések során éreztem, hogy az észtországi szerepvállalásom után pont az STK Somorja jelenti az ideális lehetőséget a pályafutásomban való előrelépésre. Kiváló infrastruktúrát, jó játékoskeretet és edzői csapatot találtam a klubnál és bízom benne, hogy ha keményen dolgozunk, nagy dolgokra leszünk képesek” hangzottak az első szavak az STK új vezetőedzője, Vladimir Vassiljev szájából.
Az STK jelenlegi edzői csapatának az említett Nikita Brolin is a tagja asszisztensként, akárcsak Juraj Baláž kapusedző és Házi Bence erőnléti tréner. Az edzőpáros december 8-ig, az őszi felkészülés végéig ismerkedhet a csapattal. Együttesünk január 8-án kezdi meg a szezon második felére való felkészülést.

Már holnap jelentkezünk az új vezetőedzővel készített interjúval, amelyben többet is megtudhatnak az STK új szakvezetőjéről.
Hajrá, Somorja!


Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev vezetőedző: Szeretnénk megküzdeni a tabella élmezőnyéért

Vasárnap a MONACObet Liga 8. fordulójában az MFK Zólyom (Zvolen) csapatát fogadjuk. A mérkőzést ráadásul az STK Somorja megalakulása 110. évfordulójának a megünneplése is színesíti.

A mužstvo

Z nášho fanshopu

bonus