Eredményesen ötvözni a két előző mérkőzést az Alsókubin (Dolný Kubín) ellen

Vasárnap 10:30 órai kezdettel a tabella utolsó előtti helyezettjét, az MFK Alsókubin együttesét fogadjuk.

A 2024-es naptári év első hazai győzelme! Ez az egyértelmű cél lebeg a Vladimir Vassiljev által irányított gárda szemei előtt a MONACObet liga az MFK Alsókubin elleni vasárnapi összecsapását megelőzően. Bár a tavasszal még veretlenek, de egyúttal nyeretlenek is vagyunk, utóbbin szeretnénk változtatni az ellen a csapat ellen, amellyel szemben az ősz egyik legrosszabbul sikerült meccsét játszottuk. Már a kezdő sípszó után néhány másodperccel gólt kaptunk, félóra elteltével pedig tíz főre fogyatkoztunk, mivel Horváth Attila piros lapot kapott. A táblázat utolsó előtti helyezettjétől elszenvedett 4:0-s vereség egy olyan pofon volt, amit szeretnénk otthon helyrehozni.

A vasárnapi találkozón folytatni akarjuk a harmadik helyen álló FC Ligetfalu (Petržalka) elleni megmérettetésen látott reménykeltő meccsszakaszokat. Egy hete 0:0-s döntetlent értünk el az esélyesebb gárda otthonában, bár az eredmény mindkét oldalon változhatott volna. „Szerintem a legpozitívabb dolog, amit azon a meccsen elértünk, a hátul megtartott nulla. A védekezésben elég jól muzsikáltunk és olyan teljesítményt nyújtottunk, amit minden találkozón meg kellene ismételnünk. A támadásokban is voltak jó szakaszaink, főleg az első félidőben képesen voltunk kontrollálni a játékot és néhány helyzetet is kidolgozni” értékelt visszamenőleg Vladimir Vassiljev vezetőedző.
Csóka vagy Záhradník lehetőségei, Fellipe és Leginus megugrásai lekötötték az ellenfél védelmének figyelmét, hazai pályán pedig remélhetőleg az (nem csak) általuk kidolgozott helyzetekből gólokat is tudunk szerezni.
„A játékosok egyre nagyobb önbizalomra tesznek szert. A legutóbbi két meccsen megmutattuk, hogy a játékunktól tarthatnak az ellenfelek, hogy hátrányban sem adjuk fel, és hogy készek vagyunk megküzdeni a győzelemért. Bízom benne, hogy vasárnap sikerül összekapcsolni ezeket a dolgokat és lépesek leszünk otthon tartani a három pontot” irányította a figyelmet az Alsókubin elleni összecsapásra a szakvezetőnk.
Csapatunk trénere vasárnap nem számolhat Stano Olejník játékával, aki jelenleg sérült. Rajta kívül mindenki bevethető és kész megküzdeni a sikerért.
„Már nagyon várjuk az érzést, hogy győzelmet ünnepelhessünk a szurkolóinkkal, ennek érdekében mindent meg is teszünk” zárta a somorjai lelátók kedvence, Horváth Attila.
Jöjjenek el holnap szurkolni, találkozunk a Pomléban!
Hajrá, Somorja!
Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev vezetőedző: Szeretnénk megküzdeni a tabella élmezőnyéért

Vasárnap a MONACObet Liga 8. fordulójában az MFK Zólyom (Zvolen) csapatát fogadjuk. A mérkőzést ráadásul az STK Somorja megalakulása 110. évfordulójának a megünneplése is színesíti.

A mužstvo

Z nášho fanshopu

bonus