Bahi az élvonalba igazolt

A balhátvéd Henry Franck Bahi meggyőzte az MFK Zemplín Nagymihály (Michalovce) vezetőségét, amely végleg leszerződtette egykori játékosunkat.

Bahi még 2021 júliusában érkezett Somorjára a belga KAA Gent együttesétől. A fiatal guineai védő megmutatta, hogy teljesítményével felfelé lóg ki a másodosztályból és nemcsak bal oldali védőként, hanem középhátvédként is. A somorjai színekben abszolvált sikeres szerepvállalását követően a tavalyi idény előtt az első ligába, a Nagymihály gárdájához igazolt kölcsönben, amely most végleges átigazolássá változott. Leginus és Trnovský után így az STK harmadik labdarúgója szerződik a legfelső vonalba a mostani átigazolási időszak során.

„Franck iránt komoly volt az érdeklődés és nemcsak Nagymihályból, hanem külföldről is, ami alátámasztja a képességeit. Örülünk, hogy újabb játékosunknak tettük lehetővé a továbblépést, egyúttal értékeljük a Somorja színeiben elvégzett munkáját. Mivel már a tavalyi idényben sem volt a keret tagja, az átigazolása nem számít a csapat gyengítésének, ellenben örülünk annak, hogy a posztján olyan minőségi labdarúgóink vannak, mint Rovis, Modesto vagy Kňaze, akiknél szintén bízunk benne, hogy ugyanolyan sikeresek lesznek, mint Franck” kommentálta az átigazolást Horváth Csaba klubigazgató.
Hajrá, Somorja!


Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev vezetőedző: Szeretnénk megküzdeni a tabella élmezőnyéért

Vasárnap a MONACObet Liga 8. fordulójában az MFK Zólyom (Zvolen) csapatát fogadjuk. A mérkőzést ráadásul az STK Somorja megalakulása 110. évfordulójának a megünneplése is színesíti.

A mužstvo

Z nášho fanshopu

bonus