A Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš) elleni szezonbeli első hazai összecsapásának a második félideje megmutatta, hogy Vladimir Vassiljev újonnan alakuló együttese folyamatosan szokik össze és a teljesítmény is javuló tendenciát mutat. Zsolnán még nem tudtuk alátámasztani ezt a trendet, részben azért sem, mert a hazaiaknál lényegében szinte egészében az élvonalbeli gárda lépett pályára, amire nem tudtunk reagálni. A második hazai összecsapáson azonban a Pohronie gárdáját fogadtuk, amely az első két meccsét sikeresen abszolválta, ám szemtől szemben képesek voltunk felülmúlni az ellenfelet.
„Magamra vállalom a Zsolnán elszenvedett vereség felelősségét. Nem megfelelő taktikát választottam, túlkombináltam a dolgokat. Az említett mérkőzés után szerettünk volna játékrendszert váltani, láttuk, hogy a bajnokságban több csapat is háromvédős rendszerrel futballozik, ezért megpróbáltunk valamin változtatni és azt gondolom, a szurkolók elégedettek lehettek a változásokkal. A Pohronie a pontvadászat egyik legerősebb csapata, ami a szervezettséget, játékstílust illeti, ám nekünk sikerült föléjük kerekednünk. A nézők mindkét oldalon több támadást láthattak, de az a lényeg, hogy sikerült otthon tartanunk a pontokat” nyilatkozta az előző és a mostani találkozó margójára Vladimir Vassiljev vezetőedző.
Vasárnap színvonalas csata zajlott a Pomléban, amit mindkét szereplő elismert. Az STK szurkolói a kezdő sípszótól csapatunk lelkes teljesítményét láthatták, amely több komoly lehetőséget is kidolgozott. Már a 6. percben kifizetődött a magas letámadásunk, Puchtieiev a kapussal szemben megszerezhette volna a meccs első találatát. Fölé lőtt, ám ez a helyzet előrevetítette a következő percek történéseit, amelyek során egyértelműen mi irányítottunk. A középpálya mindkét szélén, Žiga és Kachút jóvoltából több akciót is vezettünk. Ez egyik ilyen támadást követően egy baloldali beadás után Kachút fejjel tette le a labdát a jól érkező Pliušč elé, aki hét méterről mattolta az ellenfél kapusát. A 22. percben majdnem 2:0-ra módosult az eredmény, amikor is Žiga lőtte telibe a kapufát. A 33. percben ismét Žiga adott be a tizenhatosba, az aktívan futballozó Puchtieiev fejelt kapura, ám az ellenfél hálóőre szögletre mentett. A középpályánk is veszélyeztetett, Vidnyánszky és Záhradník többször is próbára tette a somorjai nevelésként a Pohronie kapuját őrző Jurička figyelmét. Az ellenfélnek is volt két gólszerzési lehetősége: az egyiknél Modesto a gólvonalról mentett, a másodikat, amelynek gól lett a vége, les miatt érvénytelenítették. A második félidőben, főleg annak az első részében rohanó, nagy iramú futballt láthattunk, amely során az ellenfél igyekezett kiegyenlíteni. Túléltük a nyomást és fokozatos cserékkel átvettük a meccs irányítását. A 67. percben Fellipe lőtt fölé a tizenhatos határáról, a 72. percben Kucman a balszélről egy visszacsel után tüzelt, Jurička pedig szögletre mentett. Az ezt követő szögletből a kapu közepébe fejeltünk, Jurička azonban felkészült volt. Egy perccel később azonban már nem úszták meg a vendégek. Stryukov Syllát indította, aki lefedezte a labdát, majd Leščinskyhez játszott. Ő Kucmant ugratta ki, aki visszapasszolta neki a félig üres kapu elé a labdát – 2:0. A mérkőzés végén hosszú átadásokkal kerestük Syllát és Kucmant, akik gyorsaságban és egyéni képességek tekintetében is veszélyeztettek, de Kucman, Leščinsky és Puchtieiev lövése sem talált utat a hálóba.
„Úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk, taktikai szempontból képesek voltunk nagyon jól felkészíteni a csapatot. remekül futballoztunk a labdával, az első félidőben egy szépségdíjas gólt szereztünk, de többet is lőhettünk volna. A második játékrész első 12-20 percében valószínűleg az volt a fejekben, hogy nem akarunk gólt kapni, de én azt akarom látni a csapattól, hogy aktívabban játszanak a labdával. A mérkőzés vége felé cserékkel frissítettünk a játékunkon és képesek voltunk 2:0-s győzelemmel zárni, ami rendkívüli biztatás számunkra. A felkészülés kezdete óta nem igazán sikerült győzedelmeskednünk, ezért ez a siker pszichikai szempontból is fontos” folytatta a beszélgetést az STK Somorja szakvezetője.
Vezetőedzőnk a Pohronie elleni mérkőzésre taktikát változtatott, a hagyományos 4-3-3 helyett ezúttal 3-4-3-as hadrendben álltunk fel, ahol a védelem közepén Piksi serénykedett, a háromtagú középső védős rendszer szélein pedig az új erősítés, Stryukov, de Rhyan Modesto is lehetőséget kapott, aki eredetileg szélső védő, de együttesünk színeiben beállósként kezdte az idényt.
„A múlt héten azzal állt elő a tréner, hogy megpróbálunk változtatni a felállásunkon. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam benne, úgy gondlom, ez a rendszer egészen passzol is nekünk, akárcsak az új játékosoknak, amit a góljaikkal bizonyítottak is. Ez számukra is egy új impulzus, hogy tovább dolgozzanak és remélhetőleg javulni fogunk” reagált a játékrendszerben bekövetkező változásra csapatkapitányunk, Marić-Bjekić.
Nemcsak a rendszer, de az első két meccsen tapasztalt, az egyes posztok betöltése is frissítést hozott a játékunkba. „Szerintem az új futballisták, de nem csak ők, remekül szerepeltek. Úgy építettük a csapatot, hogy mindegyik pozícióban több lehetőség is a rendelkezésünkre álljon és hogy azok a játékosok, akikkel együtt dolgozunk, szintén képesek legyenek több poszton is futballozni. Ez lehetőséget ad számunkra minden egyes összecsapás előtt eldönteni, melyik formáció és kezdőcsapat a legjobb és a legmegfelelőbb az adott pillanatban. Annak is örülök, hogy a kispadról beszálló labdarúgók is lendületet hoztak, megmutatták a tudásukat és hozzájárultak ahhoz, hogy ma sikerült győzedelmeskednünk” tette hozzá Vassiljev vezetőedző.
Yevhen Leščinskij volt az egyik olyan futballista, aki első alkalommal mutatkozott be a Pomlé szurkolótáborának. A jó testfelépítésű ukrán támadó a második mérkőzésén megszerezte első gólját együttesünk színeiben. „Nem volt egyszerű mérkőzés, az ellenfélnek megvolt a maga minősége, de mi céltudatosan, magabiztosan meneteltünk a siker felé. Örülök a találatomnak, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget – azért vagyok itt, hogy gólokat lőjek. A győzelem a fontos, aminek nagyon örülünk – ezt a meccset követő öltözői ünneplés is alátámasztja.
Vasárnap komoly meleg volt a Pomléban. Mindkét csapat letámadásos taktikával futballozik, amit 35 fokban nem könnyű a pályára is átvinni. Ennek ellenére lehetséges volt sikerrel leküzdeni a körülményeket. „Mindenképpen érezhető volt a meleg hatása. Ha megnézzünk az első 15-20 percet, nagyon sok labdát szereztünk ebben az időszakban. Természetesen ebben a hőségben mindkét oldalon csökkent a letámadás intenzitása az idő múlásával és ha ehhez hozzávesszük a füvet, amely a nagy meleg miatt nem volt olyan állapotban, ahogy arra a játékrendszerünk miatt szükségünk lenne, látom a teljesítményünk javulásának a lehetőségét” reagált csapatunk észt szakvezetője.