Vasárnap jön a somorjai labdarúgás ünnepe. A Pomléba való belépés ingyenes!

A MONACObet Liga 8. fordulójának a mérkőzése különleges színezetet kap, ugyanis akkor emlékezünk meg a klub megalapításának a 110. évfordulójáról.

Vasárnap az egész családnak irány a Pomlé! A 8. forduló keretén belül, amely során az MFK Zólyom (Zvolen) együttesét fogadjuk, a somorjai futball egyik jelentős ünnepe vár ránk. Az STK Somorja idén ünnepli megalakulásának a 110. évfordulóját, amiről pont szeptember 22-én, vasárnap emlékezünk meg.

„A somorjai történelem hivatalosan 1904. július 1-jétől íródik. A nyári szünetre, a kirándulásokra és az idény a válogatott mérkőzések miatti nemrégi megszakítására való tekintettel úgy döntöttük, hogy csak most, ősszel rendezzük meg az ünnepséget. Bízunk benne, hogy az időjárás is a kegyeibe fogadja a tervezett programjainkat” magyarázta az STK elnöke, Horváth Csaba.
Vasárnap az STK Somorja az új mérkőzésmezeit is bemutatja. „A mezek dizájnja a klub történelmi üzenetéből és az elmúlt esztendők hagyományaiból indul ki. A kék-fehér szín természetesnek vehető, akárcsak a legrégebbi fennmaradt logó és az STK hagyományos mintája, a kék-fehér csíkok. Remélhetőleg ezekkel sikerült összekötnünk a történelmet a jövővel és bízunk benne, hogy a mez a szurkolók tetszését is elnyeri” egészítette ki Horváth Csaba.
Az új dresszeken kívül gazdag kísérőprogram is várja a nézőket. A legkisebbeket ugrálóvár várja, a sportaktivitások tekintetében megmérkőzhetnek a legerősebb lövésért, megmérettethetik magukat teqballban, de egyéb érdekes mozgásaktivitások is megrendezésre kerülnek.
A MONACObet Liga egyik legközkedveltebb klubhimnuszát, a „Kék-fehéret” annak a szerzője, Kovács Koppány énekli el. További érdekesség lesz a 40 tagú somorjai tánccsoport, a Grandees egyedülálló fellépése.
Az ünnepség keretén belül azzal honoráljuk Bárdos Gábor az STK fejlődése érdekében tette értőfeszítéseit, hogy a klub tiszteletbeli elnökévé nevezzük ki őt. „Akár Somorja Város egykori polgármestereként, de e funkción kívül is, Bárdos úrnak elévülhetetlen érdemei vannak az STK Somorja a jelenlegi formájáig való fejlődésében. Megtiszteltetés számunkra, hogy elfogadta az ajánlatunkat azt illetően, hogy a klub tiszteletbeli elnöke legyen. Bár nem egy végrehajtói funkcióról van szó, meggyőződésem, hogy a személye továbbra is a klub segítségére lesz” világosított fel az STK elnöke.
A tiszteletbeli elnökön kívül az STK egykori futballistájára, Juraj Pančíkra is ünnepi pillanat vár. „Pančo alaposan meglepett minket, mikor röviddel a legutóbbi idény utolsó hazai találkozója előtt bejelentette a visszavonulását a professzionális labdarúgás világából. Akkor megígértük neki, hogy mindenképpen megkapja a neki kijáró búcsúztatást és erre nem is létezik jobb alkalom, mint a klub alapításának a 110. évfordulója” tette hozzá Horváth Csaba.
Vasárnap a Pomléban (nem csak) futballesemények tömkelege kerül megrendezésre. Jöjjenek el és érezzék jól magukat velünk. A belépés ingyenes.
Hajrá, Somorja!
Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev vezetőedző: Szeretnénk megküzdeni a tabella élmezőnyéért

Vasárnap a MONACObet Liga 8. fordulójában az MFK Zólyom (Zvolen) csapatát fogadjuk. A mérkőzést ráadásul az STK Somorja megalakulása 110. évfordulójának a megünneplése is színesíti.

A mužstvo

Z nášho fanshopu

bonus