Vassiljev vezetőedző: Szeretnénk megküzdeni a tabella élmezőnyéért

Vasárnap a MONACObet Liga 8. fordulójában az MFK Zólyom (Zvolen) csapatát fogadjuk. A mérkőzést ráadásul az STK Somorja megalakulása 110. évfordulójának a megünneplése is színesíti.

Ünnep a Pomléban. Nemcsak azért, mert vasárnap van, vagy mert több, mint egy hónapja lépünk pályára ismét tétmérkőzésen; hanem mert a klubunk gazdag történelmére való visszaemlékezés is vár ránk. Az egész családnak szánt kísérőprogram keretén belül ugrálóvárral készülünk, lehetőség nyílik kipróbálni különféle futballaktivitásokat, kiélvezhetik Kovács Koppány fellépését, aki élőben adja elő a klub himnuszát a somorjai Grandees táncegyüttes kíséretében és a találkozót követő autogramosztás is érdekesnek ígérkezik. A fő program azonban az MFK Zólyom elleni bajnoki mérkőzés lesz.

Az újonc, amely azonban egészen a negyedik ligáig való visszaesése előtt hosszú évekig az élvonalban szerepelt, nem kezdte a legjobban a szezont, ám az utolsó öt találkozójából kettőt megnyert, kettőn pedig döntetlen született, aminek köszönhetően már a tabella kilencedik helyére ugrott fel.
„Feltérképeztük a Zólyom játékát, személyesen öt összecsapásukat tekintettem meg, az asszisztenseim pedig elvégezték az elemzést. Bár egy újoncról beszélünk, egy átlagos másodosztályú gárdáról van szó, amely minőségileg egyik irányba sem lóg igazán ki a mezőnyből. A védekezésben nagyon egységesek, a támadásba való átmenetekben is megvannak az erősségeik. Azonban ebben az estben is érvényes, hogy a végeredmény tőlünk függ majd és attól, hogyan állunk hozzá a mérkőzéshez. Ha a legjobb teljesítményünket nyújtjuk, meggyőződésem, hogy sikeresek leszünk” osztotta meg velünk gondolatait az ellenfélről az STK vezetőedzője, Vladimir Vassiljev.
Több, mint egy hónap után lépünk ismét pályára a Pomléban. Legutóbb, még augusztus 18-án egy újabb újonc, az Ólubló (Stará Ľubovňa) együttesével mérkőztünk, amelyet képesek voltunk legyőzni. Azt a meccset követte a pálya talajának revitalizációja, amely alapos igénybevételnek volt kitéve a nyári melegek által. Emiatt pályaválasztói jogot cseréltünk a Maniga (Malženice), így a mérkőzést az ellenfél otthonában rendezték meg. Ezt követően jött a válogatott meccsek miatti szünet és a múlt heti esőzések, amelyek szintén megakadályozták, hogy pályára léphessünk.
„Nyilvánvalóan mindegyik futballista azért edz, hogy mérkőzéseken játszhasson, ezért kicsit csalódottak voltunk, hogy elhalasztották a múlt heti összecsapást. Az előtt volt a válogatott szünet, ezért már hiányoztak a meccsek. Ez a srácokon is látható, akik a gyakorlásokba sok energiát tettek bele, ezért azt várjuk, hogy a Zólyom ellen nagy játékkedvet és érzelmeket mutatnak, annál is inkább, hogy a klub számára egy ’születésnapi’ mérkőzésről van szó” mondta a szünet margójára a szakvezető.
Ez, a nem egészen szokványos mérkőzésprogram sem szólt bele túlságosan a gárda edzésciklusába. „A csapat a megszokott módon gyakorolt, kivételt csak a Maniga elleni legutóbbi összecsapás utáni képnapos pihenő képez ez alól. Viszont nem az egész gárda állt az edzői stáb rendelkezésére az egész idő során. „Természetesen volt néhány válogatottunk, ráadásul arra is kihasználtuk ezt az időszakot, hogy néhány labdarúgónk partnerklubunkkal, a DAC-cal edzhessen. Mindig legalább hat játékosunk volt Dunaszerdahelyen, néhány a Győr ellen is pályára léptek. Ezért a gyakorlásaink inkább egyéni jellegűek voltak, de a válogatott szünet után mindannyian visszatértek és több, mint egy hetet teljes létszámban edzettünk.”

A szezon őszi felének nehéznek ígérkező zárása előtt, amely során még vár ránk egy válogatott pihenő, de akkor pótoljuk a Puhó (Púchov) elleni összecsapást és remélhetőleg legalább egy meccsen a Slovnaft Cup-ban is pályára lépünk, az előző meccskiesés előnyt is jelenthet.
„Néha fontos fejben is kiereszteni a gőzt, ebből a szempontból jól jött a szünet. Jelenleg jó formában vagyunk, de természetesen kár az utolsó bajnokiért. Viszont pozitívum, hogy az összes játékos felkészült, mindegyikük futballozni szeretne, mindannyian meg akarják magukat mutatni és ami fontos, egymást is segíteni szeretnék, ami a siker egyik alapköve” folytatta Vassiljev.
Trénerünk a sikeres tavaszi szezont követően, amely során a virtuális tavaszi tabella ötödik helyén végeztünk, folytatta a bevált trendet. A 8. forduló előtt pont az ötödik helyen áll a csapat, méghozzá lőtávolságban a magasabb helyezések tekintetében.
„Kár a legutóbbiért, hiszen egy esetleges manigai sikerünk után felléphettünk volna a dobogóra, de ha megnézzük a táblázatot, láthatjuk, hogy minden a saját kezünkben van. Személy szerint ebben az évben szeretnék megküzdeni az előkelő pozíciókért és ha azt látom, hogy a srácoknak is ugyanilyen ambícióik vannak, nem lehet más a célunk, mint a lehető legjobban végezni a tabellán” osztja meg a célokat a somorjai vezetőedző.
A hangulat tehát pozitív a Zólyom elleni összecsapást megelőzően. A futballisták elsősorban a három pontról beszélnek, amelyeket ajándékként szeretnének átnyújtani a szurkolóknak a klub születésnapi jubileumakor. Az egész csapat várja már a vasárnapi találkozót.
„Puchtieiev harcképtelenné vált, miután eltört egy csont a lábában. Rajta kívül Szolgai és Rovis hosszabb időre dőlt ki, utóbbi műtéten is átesett. Az őszi szezonban már egyikük sem léphet pályára, de szerencsére elég széles a játékoskeretünk. Mindegyik pozícióban két egyenértékű futballistával rendelkezünk, több taktikai lehetőséggel, ami nagyon jó a csapat fejlődése szempontjából. Várjuk az ősz hátralevő részét és főleg a Zólyom elleni megközelebbi mérkőzést” zárta gondolatait Vladimir Vassiljev vezetőedző.
Hajrá, Somorja!
Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev vezetőedző: Szeretnénk megküzdeni a tabella élmezőnyéért

Vasárnap a MONACObet Liga 8. fordulójában az MFK Zólyom (Zvolen) csapatát fogadjuk. A mérkőzést ráadásul az STK Somorja megalakulása 110. évfordulójának a megünneplése is színesíti.

A mužstvo

Z nášho fanshopu

bonus