Három pont az évforduló ünnepén

A MONACObet Liga 8. fordulójának mérkőzésén 3:1 arányban legyőztük az MFK Zólyom (Zvolen) együttesét.

Vasárnap délelőtt élet költözött a Pomléba! A meccselőtti program, amelyet a Kék-fehér című klubhimnuszunk szerzője és előadója, Kovács Koppány vezényelt le, élőben kísérte ki a játékosokat a pályára, méghozzá a somorjai Grandees tánccsoport 43 táncosának a kíséretében, akik egy különleges koreográfiát gyakoroltak be. A klubunk vezetősége emlékmezeket adott át az STK tiszteletbeli elnökének, Bárdos Gábor úrnak és az STK egykori futballistájának, Juraj Pančíknak, aki befejezte a professzionális pályafutását. A gyerekek szórakoztatásáról ugrálóvár és különféle labdás aktivitások gondoskodtak.
Viszont az évforduló ünneplése sem homályosította el a pályán történteket. Már a kezdő sípszótól mindkét oldalon felváltva váltakoztak a támadások. Az első komolyabb lehetőség a vendégek előtt adódott, akik kecsegtető helyzetből a kapufát találták el. Tíz perc elteltével büntetőt reklamáltak, az azt követő szögletet Fellipe fülelte le és a több, mint félpályás szólója után megszereztük a vezetést. Ezt követően mi vettük át a játék irányítását és képesek voltunk helyzetféleségeket is kidolgozni, ám a félidó végén jött egy vendégszabadrúgás, amely után Zoran Záhradník kezét érintette a sorfalban a labda, így büntető következett. A Zólyom legeredményesebb futballistája, Viktor Úradník kiegyenlített, bár Németh Attila közel állt a hárításhoz.
A második játékrésznek mi vágtunk neki aktívabban. A kombinációs támadások már az 52. percben meghozták az eredményt, amikor Fellipe Pliušč elé készítette le a labdát, aki ballal gyönyörű gólt lőtt. A több cserének köszönhetően sikerült fenntartani a jó iramot és pont a cserejátékosok hozták össze a harmadik találatot. Leščinskyi meghúzta a labdát a balszélen, majd kiugratta az agilisan futballozó Modestot, aki a kispadról beálló Csókát találta meg, Bálint pedig nem hibázott. Az utolsó negyedórában a vendégek igyekeztek megszerezni a szépítő találatot, de Vladimir Vassiljev egységes együttese, amelyet a szépszámú közönség is hajtott előre, azonban nem engedte, hogy szorosabbá, drámaibbá váljon a meccs. Sőt, nekünk is tizenegyest kellett volna rúgnunk azt követően, hogy egy szögletet követően a vendégek is kezeztek a saját tizenhatosukban. A Zólyom felett aratott győzelemmel 13 pontunk van a tabellán, mindössze három ponttal vagyunk lemaradva az éllovas ViOn mögött. Pont a ViOn lesz a legközelebbi ellenfelünk, pénteken 18:00 órakor lépünk pályára Aranyosmaróton.
Hajrá, Somorja!
Draško Marić-Bjekić: „Boldogok vagyunk, hogy győzelemmel kedveskedhettünk a szurkolóknak a klub alapításának a 110. évfordulóján. Éreztük a lelátókról jövő támogatást, ami még inkább motivált bennünket. Elégedettek vagyunk az idénykezdettel, most jönnek a ViOn és a Ligetfalu elleni kemény összecsapások, amelyek között még a kupasorozatban is pályára lépünk. Viszont a felsőház olyan együttesei, mint a Pohronie vagy a Liptószentmiklós ellen is megmutattuk a legutóbbi mérkőzéseinken, hogy bárkinek egyenlő ellenfelei lehetünk, ezért bizonyosan megküzdünk a lehető legtöbb pontért.”
STK Somorja – MFK Zólyom 3:1 (1:1)
Gólszerzők: 12. Fellipe, 52. Pliušč, 75. Csóka - 40. Úradník (11m)
Sárga lapok: Sylla, Modesto – Bobrovský, Prikryl, Kúdelčík, Urgela
Piros lap: Dušan Tóth (az MFK Zólyom vezetőedzője)
Nézőszám: 780
Játékvezető: Boris Parilák
Németh - Varjao (62. Raška), Marić-Bjekić, Modesto, Kachút - Vassiljev (46. Riquelme), Pliušč,
Záhradník, Sylla (70. Csóka) - Fellipe (84. Angyal), Barišić (62. Leščinskyi)


Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev vezetőedző: Szeretnénk megküzdeni a tabella élmezőnyéért

Vasárnap a MONACObet Liga 8. fordulójában az MFK Zólyom (Zvolen) csapatát fogadjuk. A mérkőzést ráadásul az STK Somorja megalakulása 110. évfordulójának a megünneplése is színesíti.

A mužstvo

Z nášho fanshopu

bonus