Hullámvasútszerű ősz

Az idény elején a felső pozíciókat ostromoltuk és mindössze néhány percnyire voltunk attól, hogy vezessük a tabellát. Az őszt viszont egy negatív sorozattal zártuk. A kétarcú félszezonról is beszélgettünk az STK Somorja vezetőedzőjével, Vladimir Vassiljevvel.

Felnőttcsapatunk összetétele a mostani szezon előtt komoly változáson ment át. A játékoskeret alapjaiban alakult át, nyáron 16 labdarúgót is leigazoltunk, vagy kölcsönvettünk. Ez a nyári felkészülés alatt ütött vissza, amely során nem ment a góllövés együttesünknek. Annál jobban sikerült viszont az idénykezdet. „A szezon őszi fele hullámvasútszerű volt. Jól kezdtünk. Bár a Liptószentmiklós elleni első összecsapáson még nem állt az összes labdarúgó a rendelkezésünkre, az akkor még zajló átigazolási időszakban nem sikerült mindegyikük adminisztrációs papírjait elintézni, de a Zsolna elleni mérkőzést követően a megfelelő útra léptünk. Akkor volt egy jó sorozatunk, amely, ha jól emlékszem, öt győzelmet is számolt, a csapat ereje fokozatosan nőtt” kommentálta az idénykezdetet a szakvezető.

Az ötödik forduló után a harmadik helyen álltunk, mindössze három ponttal lemaradva az éllovas mögött. A következőben – a hatodikban – 0:1-re vezettünk a Maniga (Malženice) otthonában és óriási lehetőségünk volt a 0:2-re. Az esetleges győzelemmel pontszámban beértük volna a ViOn-Liptószentmiklós listavezető párost. Ehelyett azonban fordítás és pontveszteség jött, amelyet ezt követően a Zólyom és a ViOn ellen is sikerült kijavítanunk. Ezt azonban egy törés követte.
„Ez a válogatott mérkőzések miatti szünettel volt összefüggésben. Néhány játékosunk a nemzeti csapatával volt, ennek ellenére le kellett játszanunk a Puhó (Púchov) elleni találkozót. Ezután sok utazással járó sorozat jött, több futballistánk is kidőlt sérülés miatt, a kupában szintén nem számolhattunk a DAC-játékosok szereplésével. Ezek a vereségek pedig kicsit csorbították az önbizalmunkat. Nagyon fiatal csapatunk van, amely számára azonban ezek a vereségek is a tanulási folyamat részét képezik és amelyekből remélhetőleg tanulunk” folytatta Vassiljev.
„Összességében azonban pozitívan értékelem ezt a félszezont. A csapat játékképe jó volt, képesek voltunk gólokat szerezni, sok fiatal játékos teljesítménye javult, megmutatták, hogy még feljebb akarnak lépni. Ezért bízom benne, hogy eredményesség szempontjából ismét visszatérünk a győztes útra.”
A sok sérülés alaposan visszavetette a gárda teljesítményét. Az ősz bizonyos szakaszában képesek voltunk egy komplett tizenegyet kiállítani azokból a labdarúgókból, akik sérülés miatt hiányoztak. Főleg a védelemben akadtak gondjaink, ahol egyszerre vagy fokozatosan Stryukov, Rovis, Modesto, Marić-Bjekić, Kachút vagy Kňaze is hiányzott. A MONACObet Liga szintjén a szélesnek számító játékoskeret ellenére is megmutatkozik ennyi kiesés.
„Természetesen nem tudtuk eléggé rotálni az együttest. A védelemben improvizálnunk kellett, hiányzott az összeszokottság, de ennek ellenére a mérkőzések túlnyomó részén mi voltunk a jobb csapat. Talán csak a Sároseperjes (Prešov) elleni találkozó kivételével, ahol nem emlékszem, hogy komolyabb lehetőséget dolgoztunk volna ki, képesek voltunk helyzeteket kialakítani, mi irányítottuk a játékot és csak egyéni hibák miatt szenvedtünk vereséget. Szerintem a játékrendszert már elsajátítottuk. Bárki látogat ki a lelátókra, látja, mit szeretne játszani a Somorja, milyen a játékstílusunk és hogy megvan a saját identitásunk. Innen szeretnénk elrugaszkodni és ha teljes erőben leszünk, bízom benne, hogy csak felfelé vezethet az irány” tette hozzá Vladimir Vassiljev.
Az őszi szezon vége után a csapat egyhetes pihenőt kapott. A mostani héttől ismét folytatódnak az edzések, amelyek egészen decemberig eltartanak. Január második hetén majd a futballistáink a karácsonyi szünetet követően visszatérnek az edzésfolyamatba. Az esetleges erősítésekre is gondol már a szakvezető?
„Úgy gondolom, sok nagyon jó játékosunk van. Természetesen minden edző azt szeretné, hogy megerősödjön a saját csapata, de megvárjuk, hogyan alakul a szituáció a játékoskeretben. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a DAC partnerklubja vagyunk, így végbe mehet néhány átigazolás. De ahogy azt elmondtam, minőségi a játékoskeretünk, amelybe hosszú sárülésük után több labdarúgónk is visszatér, akik szintén erősítést jelentenek majd számunkra” zárta a beszélgetést Vladimir Vassiljev.


Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev vezetőedző: Szeretnénk megküzdeni a tabella élmezőnyéért

Vasárnap a MONACObet Liga 8. fordulójában az MFK Zólyom (Zvolen) csapatát fogadjuk. A mérkőzést ráadásul az STK Somorja megalakulása 110. évfordulójának a megünneplése is színesíti.

A mužstvo

Z nášho fanshopu

bonus