Belgiumból érkezik észt válogatott Somorjára

A húszéves szélső, Ramol Sillamaa a belga KAA Gent csapatától igazol hozzánk.

A tehetséges észt válogatott, Ramol Sillamaa együttesünk második téli erősítése. Az észt Kalev neveltje az U19-es és az U21-es korosztályos csapatokban összesen tizenhét válogatott találkozón lépett pályára. Egy éve az észt felnőtt nemzeti együttesben is bemutatkozhatott. A legutóbbi másfél esztendőt a belga KAA Gentnél töltötte.

„Az észt labdarúgás folyamatosan fejlődik, nagyon jól dolgoznak a fiatalokkal, továbbá nő a klubfutball és a válogatott minősége is, aminek ékes bizonyítékai a mi edzőink, de Nikita Vassiljev is. Ramol technikailag nagyon fejlett, ügyes futballista, akinek a felnőtt labdarúgásban Észtországból, Belgiumból, sőt a válogatott szintről is rendelkezik tapasztalattal. Új igazolásunk minőséget hoz a gárdához és növeli a szélső pozíciókban való konkurenciát” kommentálta az új labdarúgónk érkezését az STK elnöke, Horváth Csaba.
Sillamaa az érkezése óta már pályára is lépett az új állomáshelyén, szombaton a Zlín ellen csereként mutatkozott be az STK mezében. Üdvözlünk, Ramol, sok sikert kívánunk!
Hajrá, Somorja!
Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev a tavasz kezdete előtt: A cél a TOP5 és jó futballal szórakoztatni a nézőket a Pomléban

A téli felkészülést követően STK Somorja vezetőedzőjével beszélgettünk.

A mužstvo

Z nášho fanshopu