Alioune Sylla a DAC-hoz igazol!

A szenegáli támadó szellemű szélső az STK Somorjánál töltött sikeres időszakát követően szintet lép a pályafutásában.

A huszonkét esztendős szenegáli labdarúgó a nyáron érkezett Somorjára, amikor is az edzői stáb a miavai Spartak színeiben szúrta ki a tehetségét. Az ősz folyamán a MONACObet Liga legjobb cselezői közé tartozott, az Aranyosmarót otthonában győztes gólt szerzett és felkeltette partnerklubunk, a DAC érdeklődését. A tavalyi év végén lezajlott edzéseket és az egész téli felkészülést Dunaszerdahelyen abszolválta. A felkészülés során nyújtott minőségi teljesítményének köszönhetően a DAC a játékosunk végleges szerződtetése mellett döntött.

„Bár egy komoly tudású labdarúgó távozik tőlünk, a legfelső osztályba való átigazolása a tehetséges játékosok fejlesztésére irányuló projektünk sikere. Több első ligás csapat is érdeklődött iránta, de boldogok vagyunk, hogy Alioune a teljesítményével felkeltette a DAC edzői stábjának a figyelmét és bízunk benne, hogy a tehetségével az új együttesét is segíteni fogja. Az arra való tekintettel, hogy érdeklődés mutatkozott iránta, a felkészülés kezdete óta számoltunk azzal a forgatókönyvvel, hogy helyettesítenünk kell majd őt. Remélhetőleg ez sikerült is” kommentálta Sylla átigazolását az STK Somorja elnöke, Horváth Csaba.
Az adminisztratív dolgok elintézése után Sylla már az élvonal hétvégi első tavaszi fordulójának az összecsapásán pályára léphet új együttese színeiben. Sok sikert kívánunk neki az új állomáshelyén.
Hajrá, Somorja!


Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev a tavasz kezdete előtt: A cél a TOP5 és jó futballal szórakoztatni a nézőket a Pomléban

A téli felkészülést követően STK Somorja vezetőedzőjével beszélgettünk.

A mužstvo

Z nášho fanshopu